Csavargók Ingolstadtban

Ma nyolcig aludtunk és úgy gondoltuk, hogy egy laza húsz kilóméternek nézünk elébe. Ezt terveztük “pihenőnapnak”. Nem így lett.

Ingolstadtig szinte állt a víz és erős szembeszéllel is meg kellett birkóznunk. Amikor néhány percre abbahagytuk az evezést, egyszerűen visszafújt minket a szél. Egyébként a táj nem volt túl változatos, így a helyi élővilágot tanulmányoztuk.

Találkoztunk egy kis rókával, amiről eleinte azt hittük, hogy fatörzs. Közelebb érve már láttuk a füleit is, így kiderült, hogy valójában Vukk családjához tartozik. Dömös még fekete hattyút is fotózott, ami Európában nagyon ritka, mivel Ausztráliában és Tasmániában őshonos. Csodálkozva figyeltük a több száz vonuló vadludat. Ingolstadtba érve, amíg Judit a kemping után érdeklődött, Éva elment egy liter tejet venni a déli kávéhoz. Mert ennyire jófej. A történelmi városrész legelegánsabb utcájában, remek német nyelvtudással próbált érdeklődni a bolt után, de jólöltözöttsége okán azt hitték, hogy kéreget és elhajtották… No milch today! Mikor Judit visszatért rémülten kérdezte: Elengedtétek egyedül???

Ingolstadt “bejárata”

 

A kempinget sokadik nekifutásra, másfél óra alatt sikerült csak megtalálni. Zárva volt… Így ismét vadkempingeztünk. Eddig elfelejtettük megemlíteni, hogy a folyamkilométereket jelző táblák 600 méterenként jelölik a távolságot. A zsilipek és egyéb műtárgyak helyét is pontosan meghatározzák.

Holnapi úticélunkat még nem tudjuk, attól függ, hogy milyen lesz az idő és hogy hol tudunk majd kiszállni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük