Magyar földre érkeztünk

Elhagytuk a pozsonyi bázist. Vizen, csorogva reggeliztünk, kávéztunk. Ez egy 7 km-es reggeli volt. Végre sorstársakkal találkoztunk. Egy fiatal német párral, akik októberig teljesítik, amit mi négy év alatt szeretnénk megcsinálni, lemenni a Duna-deltáig. Ők voltak a harmadik vízen járó hajó , akikkel az ezer km alatt találkoztunk. Nem túl sűrűn járnak a Dunán vízitúrázók. 🤔

És elértük a fő mumust, Dunacsúnyt. Megdöbbentően kiszélesedett a Duna, olyan lett, mint egy tenger. Nagyon szép üdülő házakat építettek a Duna partra és a Dunára. Hihetetlen, hogy az a keskeny és gyors folyó, amit Pozsonyban hagytunk 10 km alatt hogy megváltozott. 

Megnéztük a slalom pályát és egybehangzóan megállapítottuk, hogy  “60nal” itt már nem megyünk le. 

Átemelés után, túravezetői segítséggel csodálatos kiságban eveztünk le a táborhelyig. Matula bácsi feelingünk volt. Dunakiliti kempingben megfőztük a juhturós sztrapacskát. Elégedetten állapítottuk meg, hogy ma végre semmi említésre méltó nem történt. Nem borultunk fel, nem úsztak el a hajóink. Semmi rendkívüli nem történt, egyszerűen csak jól éreztük magunkat.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük