Augusztus 12. szerda

Reggel 6-kor ébresztő volt. A tegnapi rendőr csapkodta a sátrat és azt mondta, Go! Go! Egy darabig lapítottunk, nem akartuk meghallani a sátorcsapkodást. De fel kellett kelni. Hét órakor már vízen  voltunk, főztük a kávét. Nem jártunk rosszul, mert viszonylag hosszú út állt előttünk. Csendes vízen, bágyadt napsütésben haladtunk. Észre se vettük, hogy leeveztünk 20 km-t. Az 1400-as fkm körül a szerb oldalon Apatin  új ortodox temploma uralja a tájat. Nem történt semmi. Nincs part, nem lehet kiszállni, minden fürdésért meg kellett küzdeni. 

Délelőtt beszéltünk az Eszéki Konzulátussal. Ők megnyugtattak, hogy bárhol kiköthetünk, és a saját tempónkban haladhatunk Vukovár felé. Kaptunk egy éjjel – nappal hívható telefonszámot, ha segítségre lenne szükségünk. 

Így a “saját tempónkban”, 45 km után kikötöttünk Aljmason. Remek táborhelyet találtunk, kedves horvát szomszédokkal. Amikor besétáltunk, a pici hely meglepett minket  modern, különleges templomával és   helyi kis kocsmáival. A délszláv háború nyomait szomorúan vettük tudomásul, több emlékművet is találtunk. A falut 1991-ben porig rombolták a szerbek, a lakosság elmenekült. 1998-ban térhettek vissza. A Duna parti emlékhely azt az eseményt örökíti meg, amikor az elrabolt Mária szobrot az itt lakók hajóval visszahozták a szerbektől. Betérve a faluba katolikus szertartást láttunk. Mindenki a saját kis székével érkezett a szabadtéri misére. Nagy Boldogasszony napjának horvát jellegzetessége, hogy az ünnep előtti három napon minden este misével készülnek fel az ünnepre. 

Nagyon-nagyon éhesek voltunk. Betértünk egy igazi helyi kisvendéglőbe. Próbáltunk rendelni, ebben nagy segítségünkre volt Ica, Alsómocsoládról. A magyar hangra került elő. Éhesen soha ne rendeljetek! Mert mi éhesen megrendeltük az egész étlapot, aztán nem tudtuk megenni. Az étteremből hazagurultunk a sátorba.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük