Hála a horvát rendőrségnek, ráéreztünk a korán kelés ízére, kivéve Judit. A varjak tartottak ébresztőt először. A Hitchock film jutott eszünkbe, olyan hangosan és közel károgtak, hogy az már ijesztő volt. Kicsit később, hajszál pontosan hatkor a templom harangjai kezdtek zúgni. Nem volt mese, kelni kellett. Juditot ez az ébresztő rendkívül megviselte. Vízre szálltunk. A kávé és a tegnapi vacsora maradéka helyrebillenette a lelkivilágát.
Útközben olvastunk a neten a délszláv háborúról. A falvak és Vukovár kapcsán némi képet kaptunk arról a sok szörnyűségről, amit annak idején csak a hírekből hallottunk. Döbbenetes volt számunkra.
Eveztünk, mert tudtuk, hogy hosszú út vár ránk. Le akartunk érni Vukovárra, hogy végre belépjünk Horvátországba, legálisan legyünk itt.
Leértünk. Beléptünk.
Most a város központjában, egy homokos strandon táborozunk.
Besétáltunk a városba. Több emlékmű és sok épület őrzi a délszláv háború nyomait. A szétlőtt víztornyot meghagyták mementóként.
A mai blogot egy nagyon hangulatos Duna parti bárban írjuk 😊