Augusztus 13. szombat

Először is javítanunk kell: a piros bója, amire azt hittük, a parton van, vízben volt. De valóban kevés és alig megrakott uszályokkal találkoztunk. 

Az előző napot azzal zártuk, hogy reménykedünk, hogy valahogy hazajutunk. Nos, most már elmondhatjuk. 

Az első este, Eselnican a kempingben hagytuk az autót, a slusszkulcsot. Ott megbeszéltük Nickkel, (akit akkor láttunk először és beszélt egy kicsit angolul), hogy értünk jön oda, ahová érkezünk. Csak egy nappal előtte szóljunk neki! Amikor az árát kérdeztük, azt felelte, hogy egy – két euro naponta. Ezt nem igazán értettük, de nekiindultunk a túrának. Sokat beszélgettünk, hogy mi lesz ebből. Se Nick, se autó, se slusszkulcs.😏 Ha nem jön mégsem, akkor Éva és Dömi próbálnak visszajutni Eselnicara. Lesz rá egy napjuk. Így kalkuláltunk. 

A második hét közepén felhivtuk Nicket. Felvette a telefont és tudtunk beszélni. Akkor esett le neki a tantusz, hogy értünk kell majd jönni. De rendben, ok, ok, mondta. Hívjuk pénteken, amikor megérkeztünk. Pénteken este hívtuk Corabiaból. Hát ő nem tud jönni, mert buliba megy. Inkább vasárnap. Nem, nem. Az nekünk nem jó. Akkor beszéljünk újra. Mi pedig izgultunk. Mit vegyünk fel? Pizsamát vagy úti ruhát? Végül is szerzett egy embert, aki majd jön. Az ember telefonszámát nem adta meg, mert úgysem tud semmilyen nyelven. De ígérte, hogy szombat 9-re itt lesz. Mit tehettünk, bíztunk benne. 

A turista kikötő (nem volt benne víz) melletti szállodánál vártuk az emberünket. És tényleg jött! Alig késett! FŐ A BIZALOM! Villámgyorsan felkötöttük a hajókat és indultunk is. Ő vezetett. Fantasztikusan. Hamar, kettőre visszaértünk. Itt egymásnak feszültünk. A csapat fele indulni akart haza, a másik fele maradni még egy napot. Végül is hazajöttünk. Köszönjük a kompromisszumot. Este 10-kor már a vízitelepen pakoltunk. 

Jövőre veletek innen folytatjuk! 

Legek:

A legalacsonybb vízállásnál eveztünk. 

Legszebb táborhely Osztrovnal a homokzátonyon

Legmocskosabb táborhely: Vidinben a kajak klub előtt 

Legfinomabb kaja: a hajóban készült virsli 

A legbarátságosabb emberek idén is a szerbek voltak.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük