Hatvannal a Dunán

933 km táblától indultunk 

Helyreigazítás: a hely tegnap nem Novo Selo volt, hanem Novo Sel. 

A sátrunk mellett egy man típusú vázra épített lakóautó parkolt egy házaspárral, akiktől megkérdeztük, beszélnek – e angolul. Mire kiderült, hogy ők angolok. Megtudtuk, hogy fél éve utazzák körbe a kontinenst, jártak több helyen Magyarországon is. Nagyon tetszett nekik. 

Elindulás után nagyon hamar kikötöttünk Szörényvárnál, ahol azonnal igazoltattak minket. Láthatóan meglepődtek a személyi igazolványunkon. Lázas írásba és telefonálásba kezdtek. Kérdezték, hol léptünk be az országba. Fényképet is mutattunk az autóról a kenukkal. Kerestük a djerdap múzeumot, amiről kiderült, hogy nincs. Képeslapot szerettünk volna hazaküldeni, és nem tudtuk, mekkora kihívás lesz számunkra. Amikor megtaláltuk a képeslapokat, nem fogadták el az eurót se, a kártyát sem. Így a bankba mentünk pénzt váltani. Ott rácsodálkoztak a személyi igazolványunkra. A nehezen megkapott leijel megvettük a képeslapot, de ott nem volt bélyeg. A postán vettünk borítékot (mert abba kell tenni a képeslapot), megírtuk a lapokat, visszavittük a postára. Reméljük, megkapják a címzettek. Ez az egyszerű folyamat két órában és két sörbe került. 

Indulás után csobbanás, a villásreggeli ebédet pedig a hajóban készítettük el és ettük meg. Kíváncsiak vagytok, mi volt az? Sült virsli, ez most készült először hajóban. Isteni volt. 

Judit és Edit eveztek, Dömi és Éva madarászni kezdtek. Láttak pelikánt, sok gémet, kacagó csért, lillét, sok sok hattyút, fehér kócsagokat. 

Ismét a szerb oldalon kötöttünk ki Korbovo nevű falu strandján. A román oldalon semmi nincs, csak az út és a vasút megy a parton. A strandon aranyos kiskutyákkal találkoztunk. Dömi majdnem hazavitt egyet. 

Most egy bolt előtt írjuk a blogot, szemrevételezve a falu férfi lakosságát.😄

Visszaérve egy szerb esküvő mellett találtuk magunkat. Így realizáltuk, hogy hétfőn a kempingben hallható zene miatt, kedden a dodzsem pálya és most az esküvő miatt nem alszunk. Az esküvőn Boban Markovicot megszégyenítő jó zene szólt. Csak kicsit hangos volt. 

959 km táblától indultunk.

A tegnapi beszámolóból kimaradt, hogy majdnem zárt ajtós utazásunk lett egy ablak függöny miatt. Mert a függöny olyan szinten szorult be a hátsó ajtó zárjába, hogy percekig nem tudtuk kiszedni. De egy ügyes mozdulat megoldotta  a problémát. 

Ma reggel arra a zenére ébredtünk hajnali hatkor, amire tegnap későn elaludtunk. De ez nem akadályozott meg minket abban, hogy ne 9-ig aludjunk. Jeselnyica, ahol a kemping is van, egy öböl csücskében helyezkedik el. A vízreszálláskor kicsit vitáztunk, hogy merre van előre, merre is induljunk. Persze Éva és Dömi is véleményt alkotott, akik köztudottan jól tájékozódnak, 🙂 Edit is rosszat mondott. Judit jól saccolt, amit a google maps is megerősített utána. Kb 8-9 km-rel feljebb voltunk, mint a tavalyi utolsó táborhelyünk, a szerbiai Tekija. Nosztalgiázva eveztünk el mellette. Mindenkinek, aki még nem járt erre, tudnia kell: ÁLL A VÍZ. 

Eveztünk és eveztünk. Lassan ért utol minket egy szerb uszály, gondoltuk, jó lenne vele átzsilipelni. De sajnos gyorsabb volt nálunk. Feltámadt a szél, erős hullámzásban megálltunk reggelizni, úgy dél körül. A reggeli után észrevettük a távolban egy csíkként a Vaskaput. Ahogy haladtunk, megláttuk a szerb uszályt várakozni. Felcsillant a remény, hogy talán átzsilipelhetünk vele, és akkor az elindult, mert felszabadult a zsilipkamra. Kijött belőlünk a kajakos, és fel akartunk ülni neki vízre. Nagyon-nagyon igyekeztünk, és sikerült vele bemenni a zsilipkamrába. A helyi erő utasítására kikapaszkodtunk oldalra, és kb. 19 m-t süllyedtünk. Amikor kinyílt a zsilip kapuja, meglepetésünkre egy másik zsilipkamrába eveztünk be, ahol újabb 12 m-t süllyedtünk. A második zsilipkamrában a kapaszkodón Budapest és Balaton felirat volt. A graffitiből kiderült, hogy a Takács család már járt ott. Tehát két ütemben, két óra alatt kb 30 m szintkülönbséget ereszkedtünk. A zsilipben találkoztunk egy holland házaspárral, akik két hónappal ezelőtt kajakkal Ulmból indultak és a Fekete tengerig mennek. Ők mondták, hogy milyen szerencsénk van, hogy várakozás nélkül tudunk zsilipelni, hiszen ők reggel óta vártak az átjutásra. 

Átjutás után Judit és Edit ügyesen beültek vízre az uszály mellé, mi a hollandokkal beszélgetve haladtunk. Ők kaptak három hideg sört, amiből egy elsüllyedt. Már fél öt volt, így elkezdtünk táborhelyet keresni. Az első ötlet Novo Selo, szerb kisváros volt. De itt nem talaltunk jó helyet. Végül is Kladovoban, egy pecás kikötőben szálltunk ki. Jól érezzük magunkat!

Vasárnap este rövid küzdelmek árán felraktuk a hajókat Éva kocsijára. Erre az autóra István készített előzőleg olyan csomagtartót, amire mind a két kenut egymás mellé fel tudjuk kötni. (Ugyanis itthonról kell hajót vinni, mert egész Romániában nem találtunk bérelhető kenukat.) Aztán szokásos menetrend szerint pakoltunk.

Hétfőn hajnalban indultunk, de már az M0-on eltévedtünk. Néhány kerülővel kb. ötre értünk Orsovára. Itt hosszas keresgélés után találtuk a meg a legelőször felajánlott kempinget. Az első felmerülő javaslatra, hogy netán ne állítsunk sátrat, négy felcsillanó szempár kezdte keresni a “casa” szoba kiadó feliratokat. Másfél órás bolyongás után az elsőre ajánlott helyszínen sátrazunk, ami kiváló. Az első benyomásunk alapján itt furcsa a turistákhoz való hozzáállásuk. De ez még változhat.

Gyönyörű helyen vagyunk! 

Fél 6-kor keltünk, mert azt ígérték, hogy 6 és 7 között jönnek értünk. Emberünk 9-re ért hozzánk mikrobusszal. Villámgyorsan bepakoltunk. A hajókat a helyi férfiak segítségével tettük fel a busz csomagtartójára. Csodálattal néztük a gurtni nélküli felkötözés technikáját. Beültünk és indulás! 

Eztán kezdődtek a szenvedéseink. Nincs légkondicionálás és a hátsó ablakokat sem lehet lehúzni, cserébe 38 fok van.  A kenuk a rossz utakon elmozdultak. Belgrád előtt a csomagtartó tappancsa is feladta. Jovan, az emberünk, mellesleg igen jó pasi, ügyesen megcsinálta egy benzinkútnál. Innen már csak 2 és fél óra Bácska Palánka. Na, de most Belgrád előtt 17 km-re giga dugóba kerültünk. Egy órás sorban állás után elkanyarodtunk  Novi Sad felé. Innen már robogtunk. 150 km-re volt Bácska Palánka. Megérkezés után gyorsan átpakoltunk Éva autójába. Ettünk a “törzshelyünkön” és indultunk. Éva nagyon jó iramot nyomott, de Röszkénél újabb másfél órás sorban állás következett. Éjfélre értünk Szentendrére, láttuk a felhőszakadás nyomait. Gyorsan szétválogattuk a motyónkat. ITT A VÉGE! JÖVŐRE VELETEK UGYANITT!

ÖSSZEGZÉS 

1. 10 nap alatt 340 km-t eveztünk álló vízen.
2. A legjobb étterem: döntetlen. Belgrádban a Radeczki és a kiságban a zöld kockás terítős, ahol azt a halat sütik meg, amit reggel fognak. 
3. Legszebb rész a Kazánok.
4. Amikor a legjobb volt magyarnak lenni: Széchenyi tábla. 
5. A legszélesebb rész: Galambóc és László vára között szétterülő Duna. Az általunk Gyilkos tónak nevezett rész. 
6. Legnagyobb csalódás: Hunyadi János és a Nándorfehérvári csata nincs megemlítve Belgrádban a várban. 
7. Legnehezebb szakasz: a Duna könyök Donji Milanovac előtt.
8. A megismételhetetlen szállás: Miki2-nél a medencés ingyen hotel. 
9. A legtöbb madarat itt láttuk a Kazánokig: rengeteg hattyú, kócsag, szürke gém, sirályok különböző fajtái. 
10. Veszteség lista:
    • A háromláb Novi Sadon maradt.
    • A zászlót elvitte a szél. 
    • Kenyeres zsákot elvitték a kutyák.
    • Piros lepel.
    • Éva törölközője Miki2-nél maradt.
11. A legjobb döntéseink: 
    • Mobil vízlépcső.
    • Az ülések kiszerelése a kenukból Bácska Palánkán. 
    • Bicikli kölcsönzés Belgrádban.

Ma nem evezünk. 

Korán, 9 órakor arra ébredtünk, hogy a kavicsokon húzkodják a hajóinkat. Két órán keresztül halálra izgultuk magunkat a helyi gyerekek horgász versenyén . Egyetlen sporttevékenységünk a “nagy” hal megtapsolása volt.

Elgondolkodtunk, hogy átmegyünk Orsovara, de túl sok nehézségbe ütközött volna. Csak azt sajnáljuk, hogy nem látjuk a templom freskóján Lenint, John Lenont és román ismert személyeket így együtt. Szegény Lenon mit szólna, ha látná, milyen illusztris társaságba került . Aztán egész nap punnyadtunk, kerestük az árnyékot. Egyszer csak néhány birka jelent meg a strandon. Ők voltak a helyi négy lábú fűnyírók. A pihenésünket időnként hallgathatatlan tuctuc zene zavarta. Besétáltunk a faluba szétnézni. Valószínű, falunap lehetett, mert nyárson malacot sütöttek, vurslit raktak össze és hallevest főztek. 

Szokás szerint minden maradékot összefőztünk vacsorára. Összepakoltunk a holnap reggeli hazaindulásra. 7-re jönnek értünk és Bácska Palánkara megyünk. Az autónk ott vár minket.

Érkezés Tekija faluba az 957 km kőhöz.

34 km-t eveztünk.

Nagyon korán, 6-kor keltünk és indultunk, mert féltünk a Duna-könyökben uralkodó széltől. Hamar fel is támadt a szél, küszködtünk rendesen. Itt ketté váltak útjaink, mert a szélcsend reményében Éva és Kati áthúzódtak a szerb oldalra, Judit és Edit a kanyar levágása érdekében maradt a román oldalon. 

Így külön értünk be a Kazán-szorosba, a bejáratnál egy angolul tudó pecás – aki civilként orvos – tájékoztatott a Duna mélységeről (35-70m), hőmérsékletéről (26 fok), sebességéről 1,5 km/h), jót beszélgettünk. Innentől rengeteg, turistákat szállító motoros szaladgált fel alá. Össze – vissza hullámzott a víz. Azt gondoljuk, jól tudunk evezni es kormányozni, mégis nagyon össze kellett szedni magunkat, hogy bent maradjunk a hajóban. Lisanak egyszer ez nem sikerült. Szegény nagyon megijedt, pedig gyorsan kiemelte az anyukája a vízből. Így is viheti majd kutyapszichológushoz.

A Kazán-szoros elején megtaláltuk a 2018 ban felavatott Széchenyi emléktáblát. Jólesően megdobogtatta szívünket. Innen néhány száz méterre beeveztünk  a Pokikova barlangba, ami előtt motorcsónakok álltak sorban. Mi kihasználtuk helyzeti előnyünket és rögtön bementünk. Egészen beeveztünk a végéig, ez kb 30 m. Itt bent a levegő és a víz is nagyon hideg volt, ami kifejezetten jól esett. Közben turista látványosság lettünk, mindenki barátságosan integetett és többet fotóztak minket, mint a barlangot. Lisa különösen nagy sikert aratott. 

A közelben kikötöttünk és felmásztunk a Dunatölgyesi Veterán barlangba. Hatalmas barlangteremben találtuk magunkat, amely az ősidőktől nyújtott menedéket az itt élőknek kecskékkel, birkákkal. Háborús időkben is védelmi funkciót látott el. 

Itt újra egyesítettük erőinket és kínlódva leeveztünk Decebal szobrához, ami méreteiben minden várakozásunkat felülmúlta. 55 m magas, 25 m széles. Az orra vége valamikor letört, de megplasztikázták egy kis betonnal. Egészen a szoros végén megtaláltuk Trainarus emléktábláját, ami egy kicsit le van pusztulva. Trainarus annak idején legyőzte Decebal királyt, és ezzel meg is szűnt a dák birodalom. 

10 km-ről láttukTekiját, amitől Dömi és Évi rögtön álomba szenderült. Találtunk egy ugyanolyan jó kis strandot, mint előző este. Egy kiváló étteremben vacsoráztunk. Itt koccintunk arra, hogy megérkeztünk oda, ahova elindultunk. Kajakómában írjuk a blogot. 

Érkezés Donji Milanovac, a 991-es km-ig kb 20 km-t eveztünk.

Reggeli indulás és kávézás után kezdett feltámadni a szél. Kezdetben örültünk, hiszen hátulról fújt. Aztán már kevésbé voltunk lelkesek. A szél egyre erősödött, egyre nagyobb hullámok lettek. A szél is nem csak hátulról, hanem ahogy a Duna kanyarodott, kissé oldalról jött. Már messziről látszott Lepenski Vir, de sajnos nem volt feljárat a víz felől. Így nem tudtuk megnézni. Lepenski Vir egy fontos középkori lelőhely, ahol egy 8000 éves település nyomait találták meg a régészek. A rendkívüli leletegyüttest a duzzasztó gát építésekor elöntötte volna a víz, de kiásták és magasabbra helyezték. Egy üveg tetővel látták el, hogy látogatható legyen. 

Pihenésnek kiszálltunk a román oldalon a szép, igényes Emma motelnél. Innen 1 km-re volt az 1000 km-es tábla. Megpróbáltunk jó fényképet csinálni, de a nagy szél miatt ez nem igazán sikerült.

A következő 10 km ebben a szélben és hullámzásban megviselt minket. A szél viharossá vált, a hullámok tengeriek lettek. Küzdelmes volt.  A strandon kötöttünk ki, ahol megtapsoltak minket, gratuláltak nekünk. Persze, szinte minden cuccunk vizes lett a becsapodó hullamoktól, de ebben az időben minden gyorsan megszáradt. 

Kb 40 km-t eveztünk. A km táblákat nem lehet látni. 

Korán ébredtünk és rögtön indultunk. Vinci kis faluban, egy jó kis strandon egy csinos étteremnél kiszálltunk. A túráink történetében először villás reggeliztünk, szalonnás, hagymás omlettet. Nekiveselkedtünk az előttünk álló tengernek, ami két km széles és hat km hosszú állóvíz. Kellemes csalódás volt ez a nagy kiszélesedés. A “tóban” egy sziget van, amelynek a felét a Vaskapu építésekor megemelkedett vízszint elárasztotta. A szigeten vadlovak laknak. Az elárasztott rész a Gyilkos tóra hasonlít. Sok farönk áll ki a vízből, melyen madarak ücsörögnek. Gyönyörű volt. A sziget román oldalán egy igen ronda híd van a semmiből a semmibe. A rendszerváltás előtt azt tervezték, hogy zagytározót építenek a szigetre. Ehhez készült el a híd. Szerencsére a zagytározó nem épült meg. 

A sziget mellől már láttuk Galambóc várát. Hatalmasan és tekintélyt parancsolóan emelkedik a Duna fölé. Még így is, hogy a víz magasabb lett. A vár egy része nem volt látogatható, de a legszebb látványt a víz felől nyújtotta. Szemben vele, Romániában László vára áll egy sziklán, mely Galambóc várának megfigyelésére épült. Simán elhaladtunk az ikonikus Babakáj szikla mellett. Még jó, hogy a kocsmából kinézve ráláttunk és leesett a tantusz.

Egyik pillanatról a másikra változott meg a táj. Összeszűkült a meder, a lapályból hegyek közé eveztünk. Abban reménykedtünk, hogy robogni fog a víz, de nem. A duzzasztás hatása már itt is érződik. Az  hatalmas víz mennyiség nem tűnhet el, mivel a szélessége kicsi, csak mélysége lehet. Azt hittük, ezt az álló vizet a németeknél hagytuk, de itt újra együtt vagyunk, mi és az álló víz. És ez nem egy szerelmes összeborulás. De kitartunk a végsőkig. 

Tovább indultunk Dobrara. Azt ígérték nekünk, hogy ott lesz táborhely. Nem így lett. Elég későn kötöttünk ki egy kialakított horgász helyen. Pont elfér a sátor. Nem találjuk a rosét!!! Annyi bajunk van 😊 és állati idegesek vagyunk.

45 km-t eveztünk. 

A mai írás rövid lesz. 

Ma pihenten ébredtünk, elköszöntünk vendéglátónktól és korán elindultunk. Eveztünk, fürödtünk. Hamar Ram faluba értünk. Itt is van vár, de ez sokkal szebb és jobb állapotú, mint a szendrői, viszont kicsi. Mivel időben voltunk, bevállaltuk a 15 km-re lévő Veliko Gradistet. 

Ram után megváltozott a part. Megjelentek a hegyek. Szebb lett, de nem sokat szűkült a meder. Itt sátrazunk rendőrségi engedéllyel a parti sétányon. Most a helyi és egyetlen étteremben írjuk a blogot. 

Holnapi cél: Galamboc, városnézés.

Érkezés Kovin, Kevevára 1106 km kő 

34 km-t eveztünk. 

Úgy éreztük magunkat az éjszaka, mint egy kutyaólban, mert három kiskutya és anyukájuk csinálták a műsort. Egész éjjel hangosan jót játszottak. Szerencse, hogy Lisa tök süket, így legalább ő nem szállt be a buliba. 

Reggel kiderült, hogy Éva piros kendőjét cincálták szét. Elindultunk és jött a füst, mert hátulról fújt a szél. Ki akartuk használni a hátszelet és nekiálltunk vitorlát készíteni. Kissé küzdelmes volt. Hátulról osztottuk az észt, Edit és Éva pedig elől dolgozott. Mire elkészült a vitorla, teljes szélcsend lett. 

Itt már a Duna  kiszélesedett, alig folyik. A szélein nádas es békalencse van, ez a tavakra jellemző. Nagy az uszály forgalom, de van helyük előzni, a vontáknak találkozni. Nem ritka, hogy egy tolóhajó 6 megrakott uszályt tol maga előtt.

Egy sziget mellett eveztünk, amikor egy pecázó bácsi ránk kiáltott:”Gyertek ide!”  Kétféle pálinkával kínált minket. A bácsi bolgár-szerb-magyar volt. Koccintottunk és továbbhaladtunk. 

Szendrő vára a világörökség része. Meglátogatása lett volna ennek a napnak a  programja. Nem szálltunk ki, mert bár a méretében monumentális, de elhanyagolt romvárat találtunk. Szendrő városa is csalódást okozott, egy csúnya iparváros a Duna felől. 

“Gyorsan” elhagytuk Szendrőt (minden km-ért megküzdöttünk), tikkasztó meleg volt, sokat használtuk a mobil vízlépcsőt. Új funkciót is kitaláltunk, a két hajó között, mint egy széket lehet használni. 

Kétségbeesve kezdtünk el késő délután táborhelyet keresni. A Duna magas vízállása miatt kilátástalannak tűnt a helyzetünk. Mindenhol susnya, iszap, dzsindzsa. Napokkal ezelőtt megállapítottuk, hogy itt csak lakott terület környékén tudunk táborozni. Lakott terület 30 km-en belül nem volt esélyes. Mivel széles a Duna, ha megláttunk a túlparton egy lehetőséget, két km-t kellett evezni, hogy rajöjjünk, hogy ez sem jó. Ezt kétszer háromszor megtettük. 

Végül a bal parti Kovin üdülőterületén egy kedves ember Miki befogadott minket. Beszélgetni nem tudtunk, csak kézzel lábbal magyarázni. Ami fontos volt, azt megértettük. Meghívtuk az esti chilisbab konzervünkre, megittuk a borát. A vendéglátásért cserébe kipucoltuk az agglegény konyhát. Így sátorállítás nélkül egy fürdőmedencés házban alszunk. Legnagyobb élmény a meleg vizes zuhanyzás volt.