Augusztus 5. csütörtök

Még este a szokásos szerb kedvességgel talalkoztunk, amikor a távoli szomszéd megjelent egy tál dinnyével. Felajánlotta a bármit, amire csak szükségünk lehet. 

Reggel erős szélre ébredtünk, ami természetesen szemből fújt. Iszonyatos nagy hullámok voltak, 10 perc alatt tettünk meg egy kilométert. A közeli Szurdokon kikötöttünk vásárolni. Már előzőleg tudtuk, hogy itt forgatták a Macskajaj című film Duna-parti jeleneteit. A hely megfelelt ennek az elvárásnak. Akár most is leforgathatnák különösebb díszletezés nélkül. Még a disznó is megvolt, ami megette a Trabantot.

Betértünk a helyi kávézónak mondott kocsmába, ahol sem kávé, sem kaja nem volt, csak sör. Ezért azt kértünk reggelire. Majd még kellett sört inni, mert a helyi cimbora meghívott minket. Mivel a kocsmárosné vigyázott Lizára és a cuccunkra, ráadásul ott reggeliztünk, még kellett sört inni. Majd eleredt az eső, amit ott vártunk meg. Amikor elállt,  azt hittük, itt az eső vége. A kenunk felé mentünk, és egy autóból kiszóltak, hogy egy kutya elvitt valamit a kenukból. A kutya egy gyönyörű vizsla volt, aki szájában hozta Liza pizsamáját. A kutya játszani akart, a visszaszerzett pizsamát is újra elvitte. Judit utánaszaladt, de akkor ő azt eldobta. Később vettük észre, hogy a szép kenyeres zsákunkat is elvitte a kenyérrel együtt.

Szemerkélő esőben indultunk el, de olyan esőfüggöny szakadt ránk, hogy nem láttuk egymást, pedig közel voltunk egymáshoz. Mivel dörgött, villámlott, kikötöttünk és behúzódtunk egy szaletli alá. Itt vártuk ki a vihar végét. Dühöngő szembeszélben indultunk tovább. A jobb parton magas löszfal, tele parti fecske fészekkel kísért minket.

A Tisza befolyás miatt kiszélesedett a Duna, de most is gyönyörű. Az erős szél miatt bekanyarodtunk egy kisebb ágba, remélve, hogy van kifutása a Dunára. Jól jártunk ezzel, mert rengeteg madarat láttunk, sőt még egy tehén csorda is szembesétált velünk a vízben. Kétszer nem voltunk biztosak abban, hogy visszajutunk a nagy Dunára, de végül is sikerült. Nem lehetett letenni a lapátot, mert visszafújt a szél. Eveztünk, eveztünk, de Belgrádot nem értük el. 10 km-rel Belgrád előtt, nem túl ideális helyen, a 1190-es km kőnél sátrat vertünk. Nagy tábortűznél szárítgatjuk az elázott cuccainkat.

Augusztus 4. szerda

Reggel ¾ 7-kor arra ébredtünk, hogy a gyerekek beszélgetve várják az edzés kezdetét. Rövid időn belül egy nyüzsgő hangyabollyá változott a vízitelep, mert nem csak a kajakosok, hanem evezősök is elkezdték az edzést. Viszonylag gyorsan elindultunk. A helyi edzők megadták egy vilagjáró ismerős telefonszámát, aki – ha bármi gondunk adódna Szerbiában – tud segíteni. Szerintük még a Vaskapu zsilipeit is ki tudja nyittatni nekünk. Vízreszállás után hamarosan láttuk a Péterváradi erődöt és a fordított órát, ami a hajósoknak mutatja az időt. Nekik nem fontos a perc, ezért a nagy mutató mutatja az időt (hogy hány óra van). Az erőddel szemben katonai naszádok vártak valamire. Később 8 km hosszan álltak az uszályok Újvidék alatt. 

Karlocanal megálltunk egy jobb napokat látott különlegesen megépített hotelnél. Ez volt a Duna Hotel. A fényképeken látjátok, mitől volt különleges, mert elmesélni nehéz lenne. Az étterem halljában Szent Jupát szerb változatával találkoztunk, aki egy közös fotóval küldi üdvözletét magyar hasonmásának. Sétáltunk egyet Karlocán, ahol sikerült térképet kapnunk. 

Délután egy nagy dunai szigeten több kilométer hosszan boldog és  szépen tartott teheneket, szürke marhákat, malacokat és lovakat láttunk. Az állatok a természetes környezetben láthatóan jól érezték magukat. 

Ezután csak Liza pottyant bele a vízbe sátrastul mindenestül. Kicsit meglepődött. 

Estefelé értük el a Tisza torkolatot. Kicsit későn, 7 kor egy szuper táborhelyet találtunk. Nagyon meleg volt, így a mai napot is végig fürödtük. Túl vagyunk a vacsorán es írjuk a blogot a tábortűznél. Sajnos egy uszály itt dobott horgonyt, itt zajong. És félünk, hogy egész éjjel itt fog zajongani, hajnalban pedig hangos horgony felszedéssel tovább indulni.

Augusztus 3. kedd

Tegnap, amikor azt hittük, hogy vége a napnak, a zuhanyból alig öltözötten a sátor felé tartva, belefutottunk egy mulatózó szerb csapatba. Ragaszkodtak ahhoz, hogy csatlakozzunk a bulihoz. Finom babgulyással kínáltak minket. Jót beszélgettünk egy szabadkai magyar katona tiszttel, aki részt vett szerb-horvát háborúban. Érdekes volt. 

Ma reggel korán, 7-kor keltünk. Úgy döntöttünk, hogy kávé nélkül pakolunk és vízen kávézunk, reggelizünk. 9-re sikerült összepakolni. Felszereltük a hajókra a saját fejlesztésű fürdőgurtnikat, amivel bármikor, bárhol kikötés nélkül tudunk fürdeni a Duna közepén, mert így vissza tudunk mászni. Nem kell sóderes partot keresni, úszhatunk kilométereken át a kenuk mellett . 

A főpróbára nem kellett sokáig várni. Éva belecsúszott a vízbe. A fürdőgurtni segítségével tudott visszamászni a hajóba. 

Sok fürdéssel, lendületes evezéssel leértünk Újvidékre. A helyi klubban sátorozunk.

Ma büszke magyarok voltunk, mert a helyiek is elismerésüket fejezték ki Kopasz Bálint és Varga Ádám sikeréért. 

Taxival mentünk be a városba körülnézni. Tetszett nekünk ez a régi polgári kisváros. 

2021. augusztus 2. hétfő

2021. augusztus 2.

Idén is kellő izgalommal kezdődött az utunk. A februárban megbeszélt és lefoglalt kenukról  kiderült, hogy két kajak. Így Judit lázas szervezkedésbe kezdett. Két variáció volt. Vagy a törött vontát megfifika kft-zük, vagy sikerül kenukat szerezni Szerbiában. Vasárnap délután négykor szóltak vissza, hogy van hajó. Igaz, nem Bácskapalánkán, hanem Magyarkanizsán vesszük át. A Tisza mellől bérelünk hajót a Dunára. És onnan visznek át minket az indulás helyszínére. 

Magyarkanizsán nagyon segítőkészen fogadtak minket. A két hajó egy személyautóra volt felkötve. Első pillanatban látszott, hogy a csomagjainkkal nem férünk be a kocsiba. Tanakodás közben a megtoldott csomagtartó is állóhelyben letört. Ezt a problémát szerb leleményességgel megoldották. Pillanatok alatt átszerveztek mindent. Egy hajó fennmaradt a saját csomagtartójukon. A mi autónkra barna barna röcsögével és néhány kábelkötöző segítségével csomagtartót fabrikáltak. Ez az igazi szerb fifika kft! Csodálattal adózunk a szerb emberek technikai zsenialitásának. Biztosak vagyunk benne, hogy a következő Apolló programban néhány gemkapocs, hajgumi és ragasztószalag felhasználásával ők lesznek a holdraszállás kivitelezői. Hajrá Szerbia! Hajrá Djokovic. 

Hét határon át jutottunk a Tiszától a Dunáig. Kételkedve a gyorskötöző hatékonyságában 60 km/óra átlag sebességgel robogtunk át a Vajdaságon kukorica és szántóföldek között. És jutottunk el nem az Értől az óceánig, hanem a Tiszától a Dunáig. 

A klub bejáratánál Milan Janics (Janics Natasa édesapja) szobra fogadott bennünket. Bácskapalánkán is megbizonyosodtunk a szerbek segítőkészségéről, kulcsunk van a zuhanyozóhoz és a konnektorhoz. Kioperáltuk az üléseket a kenukból, hogy könnyebben tudjunk pakolni. Fotó mellékelve. Blogunkat a helyi kocsmában írjuk ordító autentikus szerb zenét (mantet) hallgatva. 

Augusztus 14. péntek

Ma nem keltünk korán. Ücsörögtünk a Duna partján, meséltünk és kávéztunk. Aztán nekiindultunk. Dömi az 1327 fkm-es táblánál elgondolkodott, ha az 1299-es fkm tábláig megyünk, hogy evezhetünk 64 km-t? Gyorsan tisztáztuk, hogy csak 28 km áll előttünk. Rögtön letettük a lapátot. Pár kilométeren keresztül egy kacsa kísért minket. Kapott egy kevés száraz kenyeret. 

Később kikötöttünk egy kis falunál sörözni. A kocsma zárva volt, így a boltban ittuk meg a sörünket. A helyi kocsmatöltelékekkel beszélgetve. Az egyik részt vett a budapesti metró (delipu) építésében. Miután nagy rocker volt és nem ismerte a közeli Bácskapalánkáról származó Rúzsa Magdit, együtt meghallgattunk egy Rúzsa Magdi dalt. 

Tovább sétálva itt is láttuk a délszláv háború nyomait. 

Villámgyorsan leértünk Újlakra. A táborhely keresésénél fontos szempont volt, hogy a logisztikai menedzser és szállítmányozó le tudjon jönni a Duna partra a vontával. Fantasztikus helyet találtunk a bácskapalánkai stranddal szemben. 

Azonnal csobbantunk egyet. Látva a helyieket, akik lementek a lépcsőn és eltűntek a kanyarban, mi is követtük őket. A vízben lévő örvényt észleltük, de az erejét nem. Ezért a helyiek szórakoztatására egy örvényben hárman körbe forogtunk. Egy idő után nem mosolyogtak, hanem aggódni kezdek. Heves gesztikulálással mutatták, merre jöjjünk ki belőle. A Duna közepe felé lehetett kiszabadulni, mi pedig ösztönösen a part felé  úsztunk. Valószínűleg megszántak minket, mert elhívtak a következő körre. Ez kicsit hosszúra sikerült, közben az egyik fickóról kiderült, hogy hosszútávúszó. Egy km múlva egy tehén legelőn másztunk ki négykézláb az iszapban. Dömi félpár papucsa áldozatul esett, beleragadt a térdig erő iszapba. 

Szokásunkhoz híven az összes maradékot összefőztük vacsorára, ami Újlaki zöldséges tészta, salátával néven vonul be a gasztrotörténelembe. A receptért forduljatok  séfünkhöz, aki ” komoly pénzekért elalárulja a titkot”. 

A Duna csodálatos naplementével köszönt el tőlünk. 

Holnap megyünk haza. Tikit várjuk. 

A túra összegzése:

368 km- eveztünk

A túra alatt 3,5 m-t emelkedett a vízszint. 

Az emelkedés időszakában volt a leggyorsabb a víz. 

Legkevesebb kiszállóhely.

Legbékésebb táj.

Legkomplikáltabb határátlépés. 

Legtöbb halat ettük. 

Sosem látott es elgondolkodtató háborús nyomok. 

A legjobb étterem a kalocsai Kék Duna. 

Legjobb halsütöde Hartán a Gyürgencs. 

A legerősebb Edit, aki eltörte a lapátját. 

A legszúnyogosabb Adony. 

A legkülönlegesebb kávézó helyszín: Országházzal szemben a kenuban. 

A legrosszabb élmény a rendőri intézkedés és ébresztés Kiskőszegen. 

Augusztus 13. csütörtök

Hála a horvát rendőrségnek, ráéreztünk a korán kelés ízére, kivéve Judit. A varjak tartottak ébresztőt először. A Hitchock film jutott eszünkbe, olyan hangosan és  közel károgtak, hogy az már ijesztő volt. Kicsit később, hajszál pontosan hatkor a templom harangjai kezdtek zúgni. Nem volt mese, kelni kellett. Juditot ez az ébresztő rendkívül megviselte. Vízre szálltunk. A kávé és a tegnapi vacsora maradéka helyrebillenette a lelkivilágát. 

Útközben olvastunk a neten a délszláv háborúról. A falvak és Vukovár kapcsán némi képet kaptunk arról a sok szörnyűségről, amit annak idején csak a hírekből hallottunk. Döbbenetes volt számunkra. 

Eveztünk, mert tudtuk, hogy hosszú út vár ránk. Le akartunk érni Vukovárra, hogy végre belépjünk Horvátországba, legálisan legyünk itt. 

Leértünk. Beléptünk. 

Most a város központjában, egy homokos strandon táborozunk. 

Besétáltunk a városba. Több emlékmű  és sok  épület őrzi a délszláv háború nyomait. A szétlőtt víztornyot meghagyták mementóként.  

A mai blogot egy nagyon hangulatos Duna parti bárban írjuk 😊

Augusztus 12. szerda

Reggel 6-kor ébresztő volt. A tegnapi rendőr csapkodta a sátrat és azt mondta, Go! Go! Egy darabig lapítottunk, nem akartuk meghallani a sátorcsapkodást. De fel kellett kelni. Hét órakor már vízen  voltunk, főztük a kávét. Nem jártunk rosszul, mert viszonylag hosszú út állt előttünk. Csendes vízen, bágyadt napsütésben haladtunk. Észre se vettük, hogy leeveztünk 20 km-t. Az 1400-as fkm körül a szerb oldalon Apatin  új ortodox temploma uralja a tájat. Nem történt semmi. Nincs part, nem lehet kiszállni, minden fürdésért meg kellett küzdeni. 

Délelőtt beszéltünk az Eszéki Konzulátussal. Ők megnyugtattak, hogy bárhol kiköthetünk, és a saját tempónkban haladhatunk Vukovár felé. Kaptunk egy éjjel – nappal hívható telefonszámot, ha segítségre lenne szükségünk. 

Így a “saját tempónkban”, 45 km után kikötöttünk Aljmason. Remek táborhelyet találtunk, kedves horvát szomszédokkal. Amikor besétáltunk, a pici hely meglepett minket  modern, különleges templomával és   helyi kis kocsmáival. A délszláv háború nyomait szomorúan vettük tudomásul, több emlékművet is találtunk. A falut 1991-ben porig rombolták a szerbek, a lakosság elmenekült. 1998-ban térhettek vissza. A Duna parti emlékhely azt az eseményt örökíti meg, amikor az elrabolt Mária szobrot az itt lakók hajóval visszahozták a szerbektől. Betérve a faluba katolikus szertartást láttunk. Mindenki a saját kis székével érkezett a szabadtéri misére. Nagy Boldogasszony napjának horvát jellegzetessége, hogy az ünnep előtti három napon minden este misével készülnek fel az ünnepre. 

Nagyon-nagyon éhesek voltunk. Betértünk egy igazi helyi kisvendéglőbe. Próbáltunk rendelni, ebben nagy segítségünkre volt Ica, Alsómocsoládról. A magyar hangra került elő. Éhesen soha ne rendeljetek! Mert mi éhesen megrendeltük az egész étlapot, aztán nem tudtuk megenni. Az étteremből hazagurultunk a sátorba.

AUGUSZTUS 11. kedd

Unalmas az utunk? Na, akkor ezt figyeljétek! 

Reggel visszaeveztünk (egy hajóban négyen) a mohácsi határőrségre és átléptük a magyar határt. A magyar határőrök nagyon kedvesek, segítőkészek voltak. Amíg Judit intézte a papírokat, mi kapaszkodtunk egy lépcsőnél, egy ukrán tolóhajó mellett. Úgy éreztük magunkat, mint egy zsilipben. Mivel nagyon sütött a nap, átmentünk az ukrán hajó mellé. Edit nem értett egyet ezzel a manőverrel.  Egyszer csak megjelent egy határőr és őszinte megrökönyödéssel kérdezte : Hát maguk?!  Rájöttek kik vagyunk és hamarosan jött Judit is a papírokkal. 

Mohácsra egy rövid időre mehettünk be, mert el kell érni Vukovárt még ma. ( több, mint 110km). Na ez az, ami nem sikerült. 

A határt 1433 fkm-nél hagytuk el. Megfogadtuk, hogy kávézni már csak a horvát oldalon fogunk. De addig sokat kellett evezni. Eveztünk – eveztünk, csapkodtuk a böglyöket, de pont senki sem törődött velünk. Se a horvát határrendészet, se a horvát vízirendészet. Minket sem izgatott olyan nagyon. Addig, amíg kikötöttünk az első horvát településen (Batina) , ahol egy zord rendőr magához intett minket. Ékes angolsággal elmondta, nyista hely, big money. Így továbbmentünk. Két – három km-rel lejjebb, ugyanezen település alsó végén, valamilyen logika szerint, ott kötöttünk ki, ahol a legtöbb rendőrmotoros állt. A rendőrörsön egy újonc, fiatal, tapasztalatlan, angolul kevéssé tudó rendőröcske engedélyt adott, hogy ezen a szépen rendben tartott plázson táborozzunk. Nekiláttunk az esti rutinnak. Hirtelen egy rendőrautó kanyarodott a sátor mellé. Egy magyarul is beszélő rendőr kérdezte, mit keresünk itt. Monduk, hogy a kolléga megengedte, hogy itt legyünk. Ő telefonálni ment, Edit a lecsót készítette elő. Egyre több rendőrautó körözött körülöttünk, egyre többen szálltak ki belőle. Mi pedig békésen kavargattuk a lecsónkat. Edit egyre kisebb kockára vágta a hozzávalókat. Szerencsére a rendőrfőnök jól beszélt magyarul, így könnyebben megértettük egymást.

Minden rendőr segítőkész volt és a probléma megoldására törekedett. 

A probléma az, hogy kiléptünk Magyarországról, de Horvátországba belépni csak Vukováron lehet, ami Mohácstól 110 km és közben nem lehet partot érni. Így, itt most mi határsértők vagyunk. 

Próbáltak minket rávenni arra, hogy menjünk tovább. Főtt a lecsó, állt a sátor, dörgött az ég és kezdett sötétedni. Mi mondtuk, hogy nem megyünk sehová. Ők hosszasan tanakodtak, vitatkoztak. Patthelyzet alakult ki. Hiszen nem mehettünk tovább, de  a szabály szerint nem is köthettünk ki. Végül is nem tudtak mit csinálni velünk. Az előző műszak elsunnyogott, és egy új arc hozta vissza az igazolványainkat. Reggelig maradhatunk. De utána Vukovár! Nincs kikötés! 90 km. Ez teljesen lehetetlen. 

A lecsó finom volt. 

Kevés fotó készült, hiszen a rendőrökkel mégsem fényképezkedtünk.

AUGUSZTUS 10. hétfő

Már este tudtuk, hogy reggelre szörnyű tragédia ér minket. Elfogyott a kávénk. Ezért volt, aki aludni sem tudott. (Edit). Így aztán reggel egy bajai kávézóban kezdtünk, Éva nélkül, aki ott maradt olvasni a sátornál. “És még jól is érezte magát.” Mi hárman bementünk Bajára. Életet leheltetünk Judit telefonjába, feltöltöttük a készleteinket. Nem lepődtünk meg, amikor Juditot magára hagytuk és beszédült egy ruházati boltba. Természetesen shoppingolt. Aztán minket is belevitt a jóba. Mi is bevásároltunk. Sőt Edit még egy szoknyát is felpróbált. Persze, amikor visszatértünk, Éva megfelelő kritikával illetett minket. 

Gyors összecuccolás után indultunk Mohácsra. Mert nekünk MOHÁCS kell. 

Olyan tempóban eveztünk és dalolásztunk, hogy majdnem lemaradtunk a kiléptetésről. Lizát elrejtettük és Judit bement intézni a kilépést. Lizának nincs itt az útlevele, először Dömi ülése  alá gyömöszöltük, ahonnan mindig kikukucskált, majd egy zsákba dugtuk. Sajnos nem tudtuk a határátlépést elintézni, mert a kilépés után rövid idő múlva be is kell lépni Horvátországba. Így lejjebb a strandon kikötöttünk és holnap reggel felevezünk a rendőrséghez. 

Ma Éva főzött egy isteni paprikás krumplit. Mosogatás közben egy hód látogatott meg minket. Hatalmas egy állat volt. 

Holnap elhagyjuk Magyarországot. A tervek szerint, persze. 

AUGUSZTUS 9. Vasárnap

Nagyon jót aludtunk, csend volt, béke és nyugalom. A vonat sem jött szerencsére, mert az asztalkánk a vonatsínen állt. Gyors vízi reggeli után beeveztünk a Rezéti ágba. A magas víznél könnyen haladtunk az elején, de később a meleg  megrekedt, nehezen elviselhetővé vált. A forróságban nem láttunk állatokat, csak néhány hal ijesztett meg minket. Ez a belső ág 16 km volt és nem folyt a víz. Hamarosan leértünk Bajára. A Sugovicán vertünk sátrat. 

A további útunk óráról órára változik. Nem véletlen, hogy a mottónk: Bárhogy lesz, úgy lesz. 

Tegnap este beizítottuk a gyerekeinket, hogy vegyenek nekünk vonatjegyet Passauba. Mert azt találtuk ki, hogy mivel hétfőn leérünk Mohácsra és van még időnk, felmegyünk Passauba és biciklizünk Bécsig. Még Évát is meggyőztük, hogy ezt élvezni fogja. Azt azért mégse, de jönnie kell. Még este szólt Máté, hogy csak személyesen lehet nemzetközi jegyet venni. Így ez a program kiesett. A következő ötletünk reggel, az Ipoly volt. Két nap az Ipolyon, aztán Szobtól haza Szentendrére. Mire Bajára értünk változott a terv. Továbbmegyünk a horvát oldalon Vukovárig. Ez van ma este😊

Azt, hogy holnap mi lesz, azt nem tudjuk, csak az a biztos, hogy megyünk. 

Találtunk még egy aktuális dalt, annak örüljetek, hogy nem halljátok az előadást. A dal Bojtorján együttes: Még nem tudom, hol alszom ma éjjel, a holnap még olyan szörnyen messze van….